Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elcsendesülve

Mindig hiányzol!

 

Úgy szeretlek, hogy hiányod álmatlan éjjelen,

könnyet csal szemembe,s magányom végtelen.

Hiányzol nappal, hiányzol éjjel is,

már nincs mikor nem,mert ha kellenél nem vagy itt.

Tudom,hogy nem lehet,tudom Te is szeretsz,

de hiába minden,nem lehetsz velem.

Elmondtam ezerszer, lehet már többször is,

senkit nem szerettem...  senkit mint Téged,így!

Miért adták nekünk, így az életünk,

hogy csak vágyhatunk,de megkapni nem segít.

Te tudod, hogy van ez?

Mert én nem tudom!

Csak vágyom rád mindig, magányos hajnalon,

és minden éjjel mielőtt elalszom,rólad álmodok.

Csak elképzelem az estéket veled,

hogy milyen lenne veled az életem.

Hogy melléd feküdve aludnék el este,

hogy hiányod többé nem jutna eszembe.

Mert ölelhetnélek akár reggelig,

szerethetnélek kora reggel is.

De mondom...csak álmodok!

Így szeretni tovább is csak így tudok,

így hogy néha írom,hogy mennyire szeretlek,

hogy nincs olyan perc,hogy ne jutnál eszembe.

Így telnek el órák, napok, hetek, évek...

Csak azt mondogatom, Szeretlek Téged!

Míg élek!

 

Magamhoz hívtalak

 

Ki tudja már?

Csak mi ketten.

 Magamhoz hányszor hívtalak?!

Csak mi tudjuk azt is,

 hányszor mondtad, ma nem szabad!

Mert nem alkalmas a pillanat.

S én még is újra, meg újra vettem kérésre,

 kicsit rimánkodásra a szót.

De tudtam minden hiába!

Neked, ha kimondtad nem lehet,

 hiába minden kérő szó!

Sírtam eleget miatta,

 hogy miért érek csak ennyit neked?

Hogy titkolsz, mintha bűnt követnél el velem,

 vagy nem volnék elég jó neked.

Aztán meggyőztem sokszor magam,

csak képzelődöm, félni nincs okom.

Hisz, ha nem szeretnél mégis,

 nem terveznél velem egy- egy holnapot.

Mégis azt hiszem,

 Te sem tudod sokszor, mi lenne jó.

Van, hogy bátran mellém állsz, s elismersz,

 mint ki a komédiának véget vetni kívánsz.

Máskor megint, mintha idegenek lennénk, kerülsz, eltolsz.

Nem tudlak mindig követni.

Van, hogy az én lendületem fogy el.

S nincs kedvem, azt bizonygatni,

 hogy úgy érzem, hozzám tartozol kedvesem.

Magamhoz hívlak még is, újra, meg újra.

S ha csak ennyi is jut belőled,

most kénytelen, beérem ennyivel.

S igyekszem nem elégedetlenkedni,

ha a válaszod megint az lenne, nem lehet.

 

Csendem lettél!

 

Ölemben fekszel,arcod rám tekint.

Hallgatod hangom,érted szavaim.

Mesélek,és te hallgatsz,mint akit érdekel.

És egyszer megkérdezem,mondtam-e már,

mit szeretnék,mi legyél nekem?

 

Azt szeretném,legyél nekem barátom.

Akibe a titkaimat bezárom.

És mintha a kulcsaidat eldobnám.

Minden titkom biztonságban tudhatnám.

 

Legyél titkom,mindig forró szeretőm.

Hogyha kérem,szeress engem szeretőn.

Csöndemben a halkan csengő nevetés.

Alvás előtt,oltalmazó ölelés.

Te legyél az álombéli nyugalom.

Hogy álom végig öleljen a két karod.

 

Azt szeretném,te legyél az éjjelem.

Akin titkon gondolatom elmereng.

És ha néha,még is együtt lehetünk.

Úgy érezzük senki mást nem szeretünk.

Aztán mikor egymástól elköszöntünk.

Mindent mi volt hátra hagyunk mögöttünk.

 

Azt szeretném,te legyél a nappalom.

Akiért a képzeletem szállni fog.

Hogy minden percben gondolhassak rád,ha kell.

Ne féljek,ha rád gondolok vétkezek.

 

Pedig igen,de ha titkunk az marad.

Nem kell féljünk pocskondiás szavakat.

Nem borul fel körülöttünk a világunk.

S minden együtt meg élt percet imádunk.

 

Aztán mikor estbe simul már a nap.

Újra két kezembe tartom arcodat.

Megsimítlak,megcsókolom ajkadat.

S,hagyom,hogy az ölemben,tovább hallgasd hangomat.

 

Itt vagy...

 

Minden napomban itt vagy.

Ha nem akarnád akkor is!

Minden szavamban itt vagy.

Ha nem akarnám akkor is!

 

Nem tudod titkolni hogy érzel.

Ha nem akarnád akkor is!

Pont ugyan azt érzem mindig.

Ha nem akarnám akkor is!

 

Elmondod minden gesztusoddal.

Ha nem akarnád akkor is!

Én meg szavak nélkül is értem.

Ha nem akarnám akkor is!

 

De élvezed te is az érzést!

A köztünk vibráló szenvedélyt.

Akarod te is, pont ahogy én!

Hogy kívánjalak,szeresselek még...

 

Vágyom rád minden reggel!

Hiszem,hogy így érzel te is.

Felhívsz,hogy elmond mennyire szeretsz.

S "veled" fekszem le este is.

 

Melletted

Melletted fekszem,drága tested hozzám simul.
Bőröd forrósága felhevít, megizzaszt,s verejtékeim közt is lángra gyújt.
Ölelésed a biztonságot adó otthon, a béke, a szerelem.
Istenemre!
Csak üvölteném a világba, te vagy a mindenem!
A férfi, akit mindenkinél jobban szeretek!
E helyett, csak fekszem melletted, csak csendben.
Hogy a pillanatot véletlen sem törje meg semmi sem.
Még az sem, mikor azt suttogom, szeretlek téged Kedvesem!
Mikor azt mondod szeretsz...!
A testem, az elmém, a szívem legmélyéig hatol.
S akarom hallani amit érzek, hogy neked is kellek, s jó hogy vagyok.
Kell, hogy ölelj, amíg csak lehet!
S, hogy elengedni többé ne akarj!
Mert én csak bújnék, hozzád simulnék...
Mert testem tőled elszakadni nem akar!

 

Miért félsz?

 

Nem tudom miért félsz, hogy elveszíthetsz?

Hisz azt amit mondasz nekem, állítod mind igaz!

Akkor mond, néha még is miért érzem?

Hogy az amit nem mondasz sem igaz!

Van, hogy úgy érzem, nem hazudsz, de titkolsz.

És hidd el a titok, még gyilkosabb!

A kimondatlan dolgok még rosszabban hatnak,

mert nem tudhatom, el miért hallgatod?

Miért félsz? Mond el!

Tán nem bízol bennem?

Azt hiszed, ha elmondod, nem érteném?

Vagy lehet, hogy inkább attól félsz Kedves.

Hogyha elmondod, többé már nem kellenél.

Hidd el a szavak, ha olyanok fájnak!

Ha hallgatsz, ha beszélsz, a szó van, hogy él!

Ha rád nézek hallom, mit még ki sem mondtál.

Mert szavak nélkül is értelek én!

Ahogy Te is!

Mert rám van írva!

A kérdés, az érzés az arcomra ül.

És míg épkézláb választ nem találok, állok előtted értetlenül.

De most mégis, csak egy jár az eszemben!

Egy dolog mi nyugodni nem hagy éjjelen!

Hogy mit láthatsz rajtam, hogy miért érzed,

 hogy elveszítetted a szerelmemet?

Mert azt hittem nem látod!

Azt hittem jól játszom!

Túl vitákon, könnyeken, csalódáson át…

Megpróbálok bízni, de nehezen megy!

Mert rólad azt hittem, nem lesz ez így!

Hogy nem kell majd féljek, más kell neked.

Mert valamiért én kevés lehetek.

Pedig próbálok adni, szeretni szüntelen,

néha úgy érzem mégis, szerelmünk elveszett!

Szeretsz!

Ezt nem mondom, hogy elégszer nem mondanád.

De valahogy mintha már nem úgy, mint régen.

S, nem értem az okát!

Lehet, hogy ezért félsz!

Mert ezt érzed te is!?

Csak nem mered mondani, mert tudod Te is…

Tudod, hogy szeretni senkit még így soha!

S talán félsz, hogy most Te leszel csalódásom oka.

Hogy amit mondasz, már hiába mondod.

Mert nehezen hiszem a kimondott szavad!

Talán jobb lenne, ha néha nem beszélnénk!

Ha csak hallgatnánk egymás csendjét csupán.

Mert a csend sokszor oly beszédes Édes!

Hogy hidd el, ha azt hallgatom, nem veszíthetsz el!

Mert a Te csended a legszebb, ami szólhat!

A körülöttünk suhanó csend az éjen át.

A szerelmed csendje, néha semmivé tesz.

Elfeledtet gondot, bánatot, vitát…

Csak bújjál hozzám, abból hidd el, érzem!

Mindent mit titkolsz, vagy elmondtad már százszor…

Mindent mit szóval kimondani nem lehet!

Miért félsz hát?

Engem el nem veszíthetsz!

Szeretlek szívből, tisztán, igazán!

Szerelmesen!

Hiába teltek évek!

Szerelmem nem hagy el!

Csak Téged imád!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.