Gyermekeink
Őszinték…
Csak a gyermekek, akik őszinték tényleg.
Nem mondanak a szemedbe szépet.
S nem rúgnak beléd, ha elfordultál.
Nem hazudnak, mondván, a kegyes az nem fáj.
Ha kérdezik, hogy vagy?
Úgy is gondolják.
Nem a maguk baját mormolják.
Nem azért mondják, hogy szeretnek téged.
Mert akkor majd jobban hajtasz,
Ők szeretnek!
Érted?
Te vagy...
Te vagy a legféltettebb
kincsem!
Nálad a világon
fontosabb nincsen!
Mikor megszülettél
beléd szerettem.
És nincsen nagyobb dolog,
hogy anyáddá lehettem.
Nincsen nagyobb feladat,
mint nevelni téged.
De édesebb sincs
a hangodnál nékem.
Ha látom az arcodon
a boldog mosolyt.
Nekem a legszebb,
mi az életben jutott.
Még csak nyolc éves vagy.
De még is, mint egy felnőtt.
Segítesz, vidítasz,
szeretsz...de felnősz.
Mi lesz, ha nagy leszel?
Szeretsz-e majd, mint most?
Mondod-e akkor is?
"- Anya te vagy a legjobb!"
Most, ha megölelsz
a két kis kezeddel.
S, ha rám nézel.
Azzal a két szép szemeddel.
Ha hozzám bújsz,
s
ha nem szólsz is.
Tudom, hogy szeretsz!
Önzetlenül, drágán.
Mint a legjobb gyerek!
Gyermekeink
Miért érdemes élni?
A gyermekekért!
Ők a reménységünk, az új nemzedék.
Ők a mindenünk, a megtestesült másunk.
Ők a jövőnk is.
És az elmúlásunk.
Ha van, kit szeress, gondozz, értelmes az élet.
Nélkülük nem lenne, értelme a létnek!
A gyermekünk az…
Mik mi voltunk egykor,
Ők a fiatalság!
Nekünk szép öregkor.
Ha majd megöregszünk, ők vigyáznak reánk.
Megfogják a kezünk, ők vezetnek tovább.
A gyermekeink!
Ők a megnyugvásunk!
A legszebbek nekünk!
A beteljesült álmunk.
De sajnos, minden álom véget ér egyszer.
És az álom végén felébred az ember…
Rájön, hogy csendben
lepergett az élet.
És a gyermekünk is,
lassan felnőtté lett.
Csak reméljük, hogy jó példát mutattunk.
Hogy mindent mit akartunk, már tovább adtunk.
Ők viszik majd tovább,
a tudásunkat is.
És még hozzá adnak,
sok, sokkal jobbat is.
Ha büszkén éltünk, büszkén is megyünk el.
Hisz felneveltük a gyermekeinket.
Ha megfogják a kezünk,
az utolsó percben.
Volt értelme élni!
S boldogan halunk meg.
Hitem, és gyermekem
Mit az életemben a legtöbbre becsülök.
S minden áldott nap az Istennek köszönök.
Hogy megkaptam mit kértem.
Mire mindig vágytam.
Gyermeket hozhattam, erre a világra.
Ha néha nehéz is.
De van még hitem.
Hogy valaki vigyáz fentről, igen tudom, hiszem!
Gyermekemnek is csak azt tanítom.
Hogy szeresse az Istent, legyen minél jobb.
Persze még nem érti mindig, hogy miért?
De ha majd felnő, tudom mindent megért.
Néha egyedül, nem könnyű az élet.
De azt hogy Ő velem lehet.
Mindent megérne.
Úgy szeret Ő engem, mint senki nem fog sosem.
Neki szentelem hát, az egész életemet.
S ha az én szemem már, majd ritkán is látja.
Hiszem, hogy fentről.
Lesz, aki vigyázza!
Gyermeki tisztaság...
Kik még nem láttak semmit a nagyvilágból.
Nem mindig tudják, mi a jó, s a rossz.
Kik még nem tudják, hogy mit mondanak.
Pontosan mit is jelenthet az.
Kik még kezüket kezünkhöz nyújtják.
Hogy vigyázva, óvva szeressük őket.
Kik viszont szeretnek minden önzés nélkül.
Gyermeki tisztasággal, őszintén.
Ők azok, kik még nem hazudnak,
Magukat adják, nincs bennük csaló színlelés.
Ha megkérdeznénk, miért szeretnek minket?
Csak egyszerűen azért, amiért.
Ezerszer többször visszaadják.
A rájuk fordított erőt, s időt.
Mert ha nehéz is néha nevelni őket.
Elrepül a velük töltött idő.
Látni, ahogyan cseperednek.
Tanulnak, új, és újabb dolgokat.
Hallani a legszebb szót.
Mi elhagyja az ajkukat.
Mikor azt mondják, szeretnek téged.
Elszáll, fáradság, bánat, és a könny.
Még többet is tennénk, ha kellene.
Csak velünk legyenek ameddig élünk.
Mert nélkülük már nem lenne olyan az élet.
Szeressük, neveljük, tiszteljük őket!
Minden őszinte gyermeket.
A fiú...
A fiú, ki szereti anyját,
védi tűzön-vízen át.
Próbálja védeni,
mindentől félteni
a jó anyát.
A fiú csak az.
Ki igazán tisztel.
Szeret még akkor is
Mikor más,
már nem szeret.
Elveszhet mindened.
De ha fiad van, megleled!
Hisz benne van minden,
miért,
élni érdemes.
Majd egyszer
Egy élet is kevés lesz,
hogy elmondjam egyszer,
hogy mikor, mit-miért tettem.
Egy élet is kevés lesz,
hogy megértsd majd végre,
hogy mióta vagy, te érted éltem.
Életemből életet adtam neked,
pedig nem kérted tőlem
az életet.
Életeddel megmented az enyém,
és csak azt kívánom,
míg élek mellettem legyél.
Nem azt várom,
hogy áldozz bármit értem,
hisz neked az égtől jó sorsot kértem.
Csak azt remélem,
hogy öreg koromra,
nyugodtan dőlhetek majd erős karodra.
Azt kívánom, hogy míg élek,
soha gondod,
ne legyen rám néked.
Hogy fiatalságod felhőtlen legyen,
s hogy mint jó barátod,
s anyád legyek veled.
És ha a fészekből majd
ki is szállsz,
anyád házához mindig haza találsz.
Ha béke kell a szívednek,
ha szeretet a lelkednek
én segítek, míg élek.
Ha úgy érzed, hogy épp, nincs senki veled,
lesz, hogy azt hiszed, senki sem szeret,
én ott leszek neked.
De ha úgy látom, már nem kellek,
hogy van ki tőlem
másképp, jobban szerethet.
Nem kétkedek,
elengedem kezed, hagyom,
hogy boldogan éljed az életed.
Ne félj!
Ne félj, nincs mitől!
Nem bánt senki sem!
Ne félj, mert nem hagyom!
Hogy bántson, senki sem!
Ne félj!
De ha mégis, fogd meg a kezem!
Óvó kezem véd!
Vigyázza majd, az életed!
Kisfiam, ha haza ér...
A kisfiam, ha haza ér, véget ér a csend.
A háznak minden zegzuga, az ő hangjától zeng.
Folyton-folyvást csacsog, pereg a nyelve.
Megmagyaráz mindent, szinte felnőtt nyelven.
Ha szobájában dúl a káosz.
Azt mondja, majd rendet rak.
De játszani csak úgy lehet,
ha minden egyből kéznél van.
Ha megkérdezem tőle:- Hogy telt ma az iskola?
"- Hát anyukám, nem volt semmi!"
Vígan feleli oda!
De azért az ellenőrzőt jól elrakja,- Nem azért!-
Csak ha netán belenézek, találok pár feketét.
Az a fránya írás, az ne lenne!
Különben az iskola.
Csupa csoda tára lenne,
s boldogan járna oda.
Ha gonosz vagyok is…
Mint kisdiák tanulok, napról-napra veled.
Próbállak tanítani, arra, amit még nem tudsz.
Nem mindig megy simán!
Van, hogy összeveszünk, hogy felemelem a hangom.
Hogy talán úgy előbb megérted, amit tanítani szeretnék.
De, tudom, azzal nem leszek előrébb, ha veszekszem veled.
Azért legtöbbször, igyekszem türelmes maradni.
De hidd el néha nagyon nehéz.
És ne gondold, hogy könnyű szigorúnak lenni.
Van, hogy én is sírok, csak nem előtted.
Mert nem akarom, hogy lásd, nekem pont olyan nehéz.
És gyengének nem tűnhetek előtted.
Hogy érezd a súlyát annak, mit előbb mondtam el.
Ilyenkor, gonosznak érzem magam!
Mikor látom, hogy annyira akarsz.
És próbálsz eleget tenni nekem, vagy másnak.
De úgy tűnhet semmi sem elég, és egyre többet várok el.
És ez így igaz!
De ez nem azért van, mert telhetetlen vagyok.
Hanem, mert próbálom megértetni veled, kell, tudj dolgokat.
Sajnálom, hogy néha túl szigorú vagyok.
De csak azt szeretném, hogy egy erős jellem legyél, mire nagy leszel.
Olyan, aki nem veszik el az életben.
Aki a rosszabb időben is, meg tudja állni majd a helyét.
Úgy hiszem, Te ilyen leszel!
Mert most is állod a sarat, ha nem vagyok veled, akkor is.
És büszkén beszélek rólad mindenkinek.
Mert ilyen jó fia, nincs mindenkinek, csak nekem.
Ha összeveszünk, vagy leszidlak, nem azért van, mert nem szeretlek.
Istenem! Nálad jobban, senkit nem szeretek
már soha!
