Versek 2013
Karácsony
Áldott este száll ránk, csillagok az égen.
Hulló csillag szált alá régen.
Krisztus születését ünnepli minden keresztény.
A szent családot, ezen az estén.
A templomba megy az is ki máskor lehet nem tud.
Most kicsit lelassul a világ, nem fut.
Nyugodtan hajtja fejét egy imára,
s emeli fel a kórus dalára.
Karácsonyi áhitat, szívet lelket át itat.
A templomi kórus, mint angyalok dala,
az utcára hallatszik énekük szava.
Lágy hangjuk árad az éjszakában,
cseng csengő, szól orgona.
A fohász a béke az égig szárnyal,
közben érzik a gyertyák illata.
Benézve az utcáról a házak ablakán,
díszitik épp a fát, vagy már áll.
Szikrázik fényük, sugalja a békét,
szenteste van a család végre együtt nevet ,
figyelve a fa alatt a gyerekeket.
Miközben szól a " Csendes éj "a
" Mennyből az angyal ", boldog
ünnepet kívánunk halk szavakkal.
A szeretet ünnepe ez, a család ünnepe.
Egymást szeretni, ez a lényege.
Fázik a lelkem
Hideg szél söpri az utcát a sötétben.
Most látszik csak, nincs még vége a télnek.
Bent meleg van, mégis mintha fáznék.
Pedig nyugtalan lelkem csak, mi nyugalomra vágynék.
Mindenki rideg, ideges, szomorú.
Panaszkodik, van, hogy kiborul.
Én meg mennék innen, mennék hozzád.
Mennék, hogy lelkemre nyugalmat hozzál.
Megölelj, szeress, velem legyél.
Minden gondunkat vigye tova a szél.
Ima
Drága Isten! Fent a magas égen!
Hallgasd meg, a fohászomat kérlek!
Hallgasd, s ítélj belátásod szerint!
Hogy halandó lelkem elhagyd, vagy megsegítsd.
Tudom, hogy vétettem sokszor ellened!
Tudom, hogy nem álltam mindig, híven melletted.
Volt, hogy kételkedtem, hogy feledtelek.
De kérem, e bűnömet bocsájtsd meg nekem!
Gyarló lelkem minden vétkét, eléd leteszem.
Megbocsájtást várva tőled, hajtom le fejem.
Alázattal előtted, térdre rogyom.
S hagyom, ítélkezzél rajtam, sorsomon.
De kérlek, mikor felettem ítélkezel.
Majd azt sem feledd, mikor jót követtem el.
Vedd majd számba azt is, ha értékeled.
S ne vedd le kezed rólam, míg tart az életem!
Hisz Te adtad nekem, e drága életet!
Ha olykor hibázok is, de el nem vetem.
Néha botladozva, de élni akarom.
Ha göröngyökön is, de megyek utamon.
S míg vissza nem veszed, addig taposom!
Nem kérek nagydolgot, vagyont, értékeket.
Csak egészséget, szeretetet!
Ami rajtam múlik, én is megteszem.
De intő jelet küldj, ha mégis tévedek.
Úgy, mint eddig!
Hisz tudom, vigyázol rám!
S terelsz magad felé, mint jó pásztor a nyájt!
Telihold
A hold fénye árad, a tikkadt földet kémleli, mi a hőségtől kifáradt.
Nézi a fát, mi eső után esdekel, az állatot, mi szomjától eshet el.
Egy embert, ki a hosszú nap után végre hazatalál,
s lehever, mert egész testét a meleg teperte le.
Most megpihenve várja már az álmot, de nem jön, mert piheg,
csak nem liheg, mert még mindig kínzó a meleg.
Felkel, mert unja a forgolódást.
Egyedül még a hőséget is nehezebb elviselni.
Hát jár egyet az udvaron.
Kint kicsit hűvösebb van, de csalóka a kinti hűs.
Még is jobb, mint bent, hát a kerti padra leül.
Hallgatja a kertben szerelmes dalát húzó éji hegedűst,
s már örül, hogy nem aludt el, inkább a kertben ül.
Mert míg a vonósok felváltva játszanak,
rákezd egy béka egyedül.
Kvartyog, és brekeg a hős szerelmes,
csak csoda, hogy ettől be nem reked.
De meglepő, hogy nincs dala hiába,
mert a válasz majdnem mindjárt jön.
Felel a dalra egy fokkal halkabb, valószínűleg béka hölgy.
Az ember mit tehet, felkelni nem mer,
nehogy a románc miatta bukjon el.
Így a padra heverve, fejét karján elhelyezve fekszik el.
S hallgatva az éji szerenádot, az álom a padon éri el.
A mi éjszakánk
Az éjszaka a miénk, az éj leple minden titkot eltakar.
De nincs fényesebb, karodba hozzád bújva ülni, s hallgatni hangodat.
Csókot adni arra az ajakra, mit csókolnék mindig, ha ajkam csókot kíván.
Szeretni azt, kit előbb szerettem, mint szabadott.
S később lehetett az enyém, de már tudom, érdemes volt várni rád!
A szót, hogy szeretlek elcsépelni.
Ha százezerszer mondom neked, sem tudom.
Mert, hallatni az igazságot, nem lehet elcsépelt dolog!
Hadd égjen az a láng...
Van az a tűz mit eloltani nem szabad,
Hasznodra csak akkor válik, ha örökké ég!
Van, hogy a tűzzel játszani nem szabad,
Mert hozzá érve mindened elég belé.
Van, hogy nehéz égve tartani, de őrizd hűen
S ha nem is mindig lángol, épp csak pislog,
Ha kell, majd megint újra szítod, csak
Kialudni, azt ne hagyd, parazsaljon napra-nap.
Azt a tüzet eloltani nem szabad!
Hadd lángoljon, hadd lobogjon szabadan!
